Ezek a brekik még a tó előtt jósolták az időt, fittyet hányva a sárga jelzésen elporzó autókra. Aztán jött a homokos útszakasz izgalmas láb- és lábatlannyomokkal.
Visszafelé menet tetten értük a meleg homokban szintén élvezettel rohangászó delikvensek egyikét. Hatalmas volt, legalább 10 méter, de végül nem volt se halálos ölelés, se gyilkos méreg.
És elhúzott mellettünk egy barna rétihéja, meg fölöttünk több kócsag és kanalasgém és modellt állt/repült a sok-sok szitakötő és a gyönyörű nádas. És üvöltöttek a békák, rezgősre állított mobilt imitált a bölömbika és cserregett a nádiposzáta.
A nemzeti parkos bácsitól nagyon megijedtünk, azt hittük, el akar kergetni minket, pedig csak gondolta, útbaigazítja a turisztokat, ha már ott eszi a fene ezen az elvarázsolt vidéken.
Ez pedig már a kátyúkon és kutyafalkán át megközelíthető Kelemen-szék környéke, ahol szomjas vizet szimatolt, és bár a tavat nem találtuk meg, sikeresen letudtuk a puszta-részét is a Kiskunságnak.
ű
No comments:
Post a Comment